Ezüstérmes a 4×200 méteres női gyorsváltó

A Pádár Nikolett, Ugrai Panna, Molnár Dóra, Ábrahám Minna összeállítású 4×200 méteres női gyorsváltó ezüstérmet nyert csütörtökön a budapesti rövidpályás úszó-világbajnokságon.

A szövetség híradása arról szól, hogy: történelmi érmet szerzett a női 4×200-as gyorsváltó: a rövidpályás világbajnokságokon még sosem sikerült dobogóra állni váltószámokban, női kvartettnek pedig még a nagypályás vb-ken sem jött össze az érem korábban. Most Pádár Nikolett, Ugrai Panna, Molnár Dóra és Ábrahám Minna csodát tett – bejöttek másodiknak az amerikaiak mögött. Igen, megverték az ausztrálokat (is).

A négyes sporttörténelmi sikert ért el, hiszen a rövidpályás vb-k során először szerzett érmet magyar staféta, női váltó pedig a nagymedencés világbajnokságokat is beleszámítva először állt dobogóra.

A döntőben fantasztikusan kezdtek a magyarok, Pádár Nikolett és Ugrai Panna vezetésével féltávnál – világcsúcs részidőn belül – elsőként váltottak, majd Molnár Dóra ugyan visszacsúszott a harmadik helyre, de Ábrahám Minna dobogóért harcolhatott és szenzációs úszással a második helyre hozta be az egységet.

A négyes óriási országos csúccsal, 7:33.39 perces idővel zárt, ezzel a 2014-es dohai világbajnokságon elért 7:39.21-es magyar rekordot adta át a múlnak.

A számot az amerikaiak 7:30.13 perces világcsúccsal nyerték.

A váltó a magyar küldöttség második érmét szerezte a viadalon, korábban Kós Hubert ugyancsak második volt 100 méter háton.

Eredmények:

női 4×200 m gyorsváltó, világbajnok: Egyesült Államok (Alex Walsh, Paige Madden, Katie Grimes, Claire Weinstein) 7:30.13 perc – világcsúcs

  • MAGYARORSZÁG (PÁDÁR NIKOLETT, UGRAI PANNA, MOLNÁR DÓRA, ÁBRAHÁM MINNA) 7:33.39
  • Ausztrália 7:33.60

Forrás: mti.hu