Átfogó fejlesztési program elindítását kezdeményezte a Pécsi Tudományegyetemet fenntartó Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány. Az UniNext Innovációs Program trendfordító céllal jött létre, hogy átfogó és fenntartható módon kezelje a régió legnagyobb kihívásait.
A program olyan fejlesztéseket foglal egységbe, mint a PTE Science Park projekt vagy az Universitas Ipari Park, amely az ország egyik legnagyobb befektetésösztönző beruházása. A programhoz kapcsolódnak majd közlekedésfejlesztési, irodafejlesztési és környezetvédelmi projektek is.
A negatív társadalmi és gazdasági folyamatokat megfordító programnak köszönhetően a következő években több ezer új munkahely jöhet létre és jelentős mértékű külföldi működő tőke is érkezhet a jelenleg még leszakadó térségbe. A helyi kereskedelmi és iparkamara reprezentatív közvélemény-kutatása szerint a Pécsett és környékén élők 93 százaléka egyetért azzal, hogy a vármegye gazdasági leszakadását meg kell állítani. A megkérdezettek 98 százaléka szerint pedig további munkahelyeket kell teremteni a térségben. Helyzetbe kell hozni a helyi kis- és középvállalkozásokat, valamint meg kell teremteni a fiataloknak a lehetőséget a helyben boldoguláshoz.
A dél-dunántúli régió felzárkóztatása a hazai területfejlesztés egyik legfontosabb feladata. A térség évtizedek óta tartó gazdasági lemaradásának trendjén kíván változtatni az UniNext Innovációs Program is. Az alapítvány kezdeményezésére elindított, átfogó, fenntartható módon megvalósítható gazdaság- és területfejlesztési, valamint egészségfejlesztési és oktatásfejlesztési program fő haszonélvezője a helyi társadalom és a vállalkozói szféra lesz.
Az UniNext Innovációs Program célja, hogy javítsa a térségben lakók életminőségét, a helyi vállalatok kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységét, fokozza a gazdaság eredményességét. A program fontos eleme többek közt az egyetemi Science Park kialakítása, valamint az Universitas Ipari Park létrehozása is. Ez az ország egyik legnagyobb befektetési területeként képes hozzájárulni a helyi közlekedésfejlesztés felgyorsításához, a működőtőke beáramlásához. A program olyan infrastruktúra-fejlesztések előtt is megnyitja a lehetőséget, melyek növelik a térség közműellátásának biztonságát és minőségét is.
A Pécsi Tudományegyetem, mint a régió legnagyobb és leginkább kiterjedt kapcsolatrendszerrel bíró szervezete, nemcsak kezdeményezője, de fejlesztései révén tevékeny részese is az UniNext Innovációs Programnak.
Az UniNext-nek köszönhetően a következő években több ezer új munkahely jöhet létre és jelentős mértékű külföldi befektetési tőke is érkezhet a térségbe. A közlekedés fejlesztésére például több mint 250 milliárd forintot fordítanak majd, többek között olyan kulcsfontosságú projektek megvalósításával, mint az M60-as meghosszabbítása.