Halálos tűzeset, halálos szén-monoxid-mérgezés

Hétfőn a késő esti órákban kigyulladt egy tizenöt négyzetméteres melléképület Szegeden, a Negyvennyolcas utcában. A szegedi hivatásos tűzoltói percek alatt a tűzeset helyszínére értek, ahol egy lakóház udvarán található külön épületben lángolt a tűz, ahol megállapították, hogy egy ember bent tartózkodott az ingatlanban. A tűzoltók megakadályozták a lángok továbbterjedését, majd az épületben megtalálták annak lakóját, de a gyors beavatkozás ellenére sem lehetett megmenteni az életét. – olvasható a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság oldalán található közleményben.

A lakástüzek főbb kiváltó okai között a nyílt láng használata, a meghibásodott fűtőeszközök, az elektromos zárlat és a dohányzás szerepel kiemelt helyen.

A tűz keletkezési okát és körülményeit a katasztrófavédelem tűzvizsgálati eljárás keretében tárja fel. A kisebb tüzek még porral oltó készülékkel megfékezhetőek, ezért célszerű ilyen oltóberendezést készenlétben tartani, valamint füstérzékelőt telepíteni. 

Az idei évben már három áldozatot is követelt lakástűz, az újév első napján Törökbálinton, másnap Szászbereken vesztette életét egy-egy ember. – írja a katasztrófavédelem. 

Vasárnap délelőtt is szörnyű, egy ember életét követelő esetről számoltak be a tűzoltók, mikor is egy ajtónyitás miatt kérték fel a tűzoltók segítségét Hajdúböszörményben, a bodaszőlői városrészben, a Zelemér utcában, mivel egy ember nem adott életjelet magáról. A tűzoltók a nyolcvan négyzetméteres épületbe bejutva találták meg az ott lakót, akinek az életén már nem lehetett segíteni. A ház egyik szobájában sziesztakályha üzemelt, a tűzoltók az átszellőztetést követően is magasabb szén-monoxid koncentrációt mértek.

Nem zárható ki a szén-monoxid-mérgezés, de a tragédia pontos körülményeit a katasztrófavédelem még vizsgálja.

Egy köbméter gáz tökéletes elégéséhez mintegy tíz köbméter levegőre van szükség, ezért fontos a megfelelő levegő-utánpótlás, hogy a tragédiák elkerülhetők legyenek. Ahol zárt térben nyílt láng ég, ott állandó és automatikus szellőzésről kell gondoskodni, emellett érdemes évente egyszer ellenőriztetni a fűtőeszközöket, vízmelegítőket, és szén-monoxid-érzékelőt is beszerezni. – figyelmeztet oldalán a katasztrófavédelem.