Már több mint egymilliárd palackot váltottak vissza Magyarországon

Az elmúlt fél évben több mint egymilliárd műanyag palackot, fémdobozt és üveget váltottak vissza Magyarországon. Karácsony és újév között több napon is 10 millió felett volt a napi visszaváltások száma, ami megdöntötte az eddigi augusztusi 8 milliós rekordot – közölte a MOHU az MTI-vel.

A fogyasztók Budapesten több mint 180 millió italcsomagolást vittek vissza a kötelező visszaváltási rendszer élesedése óta. A főváros után a legtöbb palackot Debrecenben, Szegeden és Miskolcon váltották vissza. A vármegyék közül Pest vármegye után a legtöbb palackot Borsod-Abaúj Zemplén, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Bács-Kiskun, Győr-Moson-Sopron és Fejér vármegyében vitték vissza. A budapesti kerületek közül a 11. kerületben váltották vissza a legtöbb palackot, üveget és dobozt.

A legnépszerűbb visszaváltási nap nem túl meglepő módon a szombat. Aki elkerülné a nagyobb forgalmat, érdemesebb kedden vagy szerdán visszaváltania, bár általában már ezeken a napokon is meghaladja a 4 milliót a visszaváltások száma országos szinten.

Országszerte 4500 helyen biztosított az italcsomagolások visszaváltása, amelyből mintegy 1500 kézi REpontként működik. A MOHU célja, hogy a visszaváltási helyek száma a jövőben tovább emelkedjen, ezzel is támogatva a visszaváltási arány növelését – írták.

A vásárlók körében továbbra is a bolti utalvány a legnépszerűbb visszaigénylési mód, ilyen formában több mint 40 milliárd forintot fizetett vissza a MOHU. Európában egyedülálló módon a visszaváltási díj közvetlenül bankszámlára is kérhető, a fogyasztók mintegy 16 százaléka él ezzel a lehetőséggel.

A palackonként járó 50 forint karitatív célokra is felajánlható, mostanáig több mint 118 millió forint gyűlt össze a gyermekkórházak részére.

Az Európai Unió 2029-ig 90 százalékos újrahasznosítási arányt tűzött ki célul a PET italcsomagolásoknál. Becslések szerint Magyarországon évente több mint 3 milliárd italcsomagolás kerül forgalomba. A korábbi időszakban az italcsomagolásoknak csak 30 százalékát lehetett visszagyűjteni.