Jan Görlich Edward amatőr német festőművész kiállítása nyílik meg 2025. január 17-én, pénteken 17 órakor a Mohácsi Jenő Városi Könyvtár és Művelődési Házban, Mohácson az Eötvös u. 2 szám alatt.
A kiállítás ünnepélyes megnyitóján közreműködnek a SLAMI Művészeti Iskola növendékei!
Jan Görlich Edward amatőr festő 1961. január 5-én született Felső-Sziléziában, Leobschützben. Családjával 1976-ban telepedett le a Német Szövetségi Köztársaságban található Brémába. 27 évig élt Brémában, majd Münchenbe költözött. 2019-ben, Magyarországon kezdett el intenzíven festeni, így a festészet is a hobbija lett a zene mellett.
Jan Görlich Edward, német származású amatőr festő szereti az általa készített festményeken a természetet ábrázolni. Életérzésében, saját bevallása szerint is Vass Albert költő sorai tükröződnek:
„Az élet dallam nélkül éppen olyan lenne, mint a természet színek nélkül, szürke és fekete. De az Isten gyönyörű színeket adott és hozzá pompás dallamot.” (Wass Albert)
