Brutális: Elásta halott édesanyját, és bejelentette az eltűnését

A Pest vármegyei nyomozók elfogták azt a 36 éves férfit, akit édesanyja megölésével gyanúsítanak.- olvasható a rendőrség hivatalos oldalán a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleményében.

2024 januárjában még a Monori Rendőrkapitányság rendelte el annak az idős asszonynak a körözését, akinek az eltűnését a fia jelentette be a rendőrségen eltűnés miatt.

A férfi a bejelentésében azt nyilatkozta, hogy a 70 éves édesanyja a közös otthonukból ismeretlen helyre távozott. A bejelentés után a helyi rendőrök a polgárőrökkel közösen kezdték keresni a nőt. Átfésülték a környéket, tanúkat hallgattak ki, de az asszonyt nem találták meg.

Mivel az idős asszony eltűnésének a körülményei gyanúsak voltak, a rendőrök nem engedték el az ügyet. Az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főigazgatóságával, illetve a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ, Körözési Nyilvántartó és Szakirányító Főosztállyal együttműködve a jogszabályok által biztosított lehetőségek közül mindent felhasználtak annak érdekében, hogy az eltűnt asszonyt megtalálják, vagy az esetleges bűncselekmény gyanúját megállapítsák vagy kizárják.

Az asszony eltűnésének gyanús körülményei arra engedtek következtetni, hogy az asszony fia összefüggésbe hozható az eltűnéssel, ezért a Pest vármegyei nyomozók újból meghallgatták. Zs. Ádám végül beismerő vallomást tett.

Elmondta, hogy a bejelentés előtti napon édesanyját egy vita közben ellökte, amitől megsérült. A segítségre szoruló nőt magára hagyta. Amikor hazaért, az asszony már nem élt. Ettől pánikba esett, és az anyját egy pokrócba csavarta, majd a ház udvarán elásta, majd az udvarnak ezt a részét letérkövezte.

A rendőröknek a 36 éves férfi megmutatta, hogy az anyját pontosan hol ásta el. Ott meg is találták az asszony holttestének maradványait. A férfit őrizetbe vették és halált okozó testi sértés miatt indítottak ellene nyomozást. Az igazságügyi szakértő véleménye alapján jelenleg emberölés miatt jár el a hatóság Zs. Ádámmal szemben, akinek a bíróság a napokban elrendelte a letartóztatását.

Forrás: police.hu