Rákosrendező területét a magyar állam átadta egy arab befektetőnek

„Megtörtént, amitől tartottunk”- kezdte facebook bejegyzését Vitézy Dávid. „A magyar állam Rákosrendező teljes területét átadta az Egyesült Arab Emírségek uralkodója által kijelölt befektetőnek.”

„Így kerül bármiféle közérdekű előírás és városfejlesztési garancia nélkül magánkézbe a főváros fejlesztésének aranytartaléka. Budapest végkiárusítását felpörgette a kormány: Rákosrendező eladva, következnek a pályaudvarok és a fejlesztési területeik.” folytatta a Podmaniczky Mozgalom elnöke.

„Verseny nincs, a vételár nem ismert, kármentesítés és takarítás Lázár János sokszori ígérete ellenére végül eddig nem volt. De ami ennél is nagyobb baj: a beruházó azt épít a területre, amit akar, hisz a Parlament által elfogadott törvény egyből nemzetgazdaságilag kiemelt beruházássá is nyilvánította a területet. Gyakorlatilag egy fél kerület mostantól egy másik ország irányítása és felügyelete alatt áll Budapesten – ennyit a sokat emlegetett szuverenitásról.”

Megígérték, hogy se nemzetközi megállapodás sem pedig értékesítés nem lesz, amíg a tervek nem ismertek és az önkormányzatokkal a szükséges egyeztetések nem történtek meg. „Természetesen Lázár János ebben sem mondott igazat.”- írja Vitézy.

Karácsony Gergely Budapest főpolgármestere is reagál a közösségi oldalán. Szerinte „hazaárulás” ami történt. „Hiába ez a bűnös, a magánérdeket a közérdek elé soroló szerződés, a mini-Dubaj sztorinak nincs vége, még az is lehet, hogy csak most kezdődik igazán. A kormány kiárusította Budapest egyik aranytartalékát egy arab befektetőnek. Ugyanannak, aki például Belgrád hasonló területét már tönkretette. A befektetőnek, és ezek szerint a kormánynak is, a profit az első. Nekünk pedig az otthonunk, Budapest.” – írta.

Azt ígérte „megszerzem és nyilvánosságra hozom a szerződést”.

Minden esély meglenne arra, hogy új lakóövezeteket alakítsunk ki a városban úgy, hogy azok nem növelnék a zsúfoltságot. Politikai akarat kell hozzá, és az, hogy a közérdeket akarjuk szolgálni, ne a magánérdeket kiszolgálni. Ezt Budapest tudja, már csak a kormánynak kellene rájönnie. Ennek a kormánynak, vagy a következőnek…

forrás és fotó: Vitézy