Várható időjárás

Baranya megye térségében: Kedden folytatódik a borult, szürke időjárás, sőt a magasban fölénk sodródó felhőzetből elszórtan, de az elmúlt napokhoz képest több helyen fordulhat elő ónos eső, vegyes halmazállapotú szitálás, szemerkélés.
Árnyalatnyi enyhülés várható, de még így is sokfelé fagypont alatt maradhat napközben is a hőmérséklet.
Éjszaka is borult égbolt, illetve szórványos, de összességében kevés helyet érintő szemerkélések várhatóak. Ezek halmazállapota a hőmérséklet függvényében eső, havas eső s ónos eső között váltakozhat. Gyenge marad a légmozgás. Fagypont köré, egyre többfelé inkább fagypont fölé várható a minimum hőmérséklet.

Szerdára és csütörtökre is még változatlanul szürke, borult idő ígérkezik jellemzőbbnek, de kis körzetekben már látszik esély a rétegfelhőzet el-elvékonyodására is. Elszórtan, összességében kevés helyet érintően előfordulhatnak vegyes halmazállapotú szitálások.
A hőmérséklet hajnalban fagypont köré, de egyre inkább a fölé ígérkezik. A nappali maximum is emelkedhet 1-2 fokot. Csütörtök délutántól élénkülő DNY-i légmozgás hozhat több fokos enyhülést a délnyugati, déli országrészbe, de szórványos esőkkel társítva.

A jellemző hőmérséklet átlaga (oC):
kedd reggel -3,
kedd délután 0,
szerda reggel -3 fok körül alakul.

A LEGVALÓSZÍNŰBB FOLYTATÁS:
– Péntekre valószínűsíthető a ködfelhőzet nagyobb területen való feloszlása, ami országszerte jelentősebb enyhüléssel járhat. Ezzel egyidőben magasabb szinten változó erősségű, szakadozott felhőzet sodródhat fölénk, így csak változó, időszakos napsütésre látszik esély.

– Hétvégére egyelőre jelentős előrejelzési bizonytalansággal, de az évszakos átlaghoz képest enyhébb, változóan felhős idő körvonalazódik átmeneti naposabb időszakokkal és meg-megélénkülő DDNY-i széllel. Csapadék érkezése nem látszik.

forrás: eumet