Elnököt választott a DK, továbbra is Gyurcsány Ferenc lesz a párt elnöke – számolt be róla közleményében a párt.
Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, ezúttal kihívója akadt a DK „örökös elnökének” Abd El Rahim Ali személyében. Ali ezt azzal indokolta, hogy „az elmúlt időszak hirtelen szelei sajnos megzavarták a kapitányt és az egész vezetőséget. Zátonyra futtatták a hajónkat, teljesen tanácstalanok. Erőtlen a vezetésünk” – magyarázza, hogy miért lenne szükséges Gyurcsány leváltása.
Ehhez képest most is hatalmas többséggel választották meg Gyurcsányt elnöknek. A teljes párttagság szavaz az elnökről, az erről döntő online pártszavazáson valamennyi szavazati jogú párttag részt vehet. Idén az elnököt megválasztó pártszavazás 2025. január 10. és január 20. között került megrendezésre. A Pártszavazási Bizottság a beérkezett szavazatokat összesítve megállapította, hogy a párt tagjai 97%-os többséggel Gyurcsány Ferencet választották meg a párt elnökének.
A DK Alapszabálya szerint a párt alelnökeit, elnökségi tagjait és egyéb tisztségviselőit a párt február 2-án tartandó tisztújító Kongresszusa választja meg. A Kongresszuson Gyurcsány Ferenc újraválasztott pártelnök is nyilvános beszédet fog tartani.