Halálos közlekedési baleset történt egy vasúti átjáróban Sárazsadánynál csütörtök délután – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.
Varga Rudolf, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferensének tájékoztatása szerint a vasúti kereszteződésben egy Sátoraljaújhelyről indult személyvonat elé hajtott egy autó, melynek két utasa az ütközés miatt életét vesztette. A vonaton huszonnyolc ember utazott, közülük senki nem sérült meg – tette hozzá.
A baleseti helyszínelés miatt Olaszliszka-Tolcsva és Sárospatak között szünetelt a vasúti közlekedés, a Miskolc-Sátoraljaújhely-vonalon az esti órákban hosszabb eljutási időre kellett számítani – közölte a Mávinform.
Olaszliszka-Tolcsva és Sátoraljaújhely között pótlóbusz közlekedik – írták.
Frontális karambol történt szintén csütörtök délután a Komárom-Esztergom vármegyei Nagysápnál csütörtök délután, egy ember a helyszínen meghalt – közölte a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata az MTI-vel.
Tájékoztatásuk szerint egy 38 éves nagysápi lakos eddig ismeretlen okból áttért a menetiránnyal szembeni oldalra, és összeütközött egy másik személyautóval.
A vétkes sofőr a helyszínen meghalt, a másik autó vezetőjét kórházba vitték – tették hozzá.
Az Útinform közlése szerint az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták, a közlekedők Bajót felé kerülhettek.
Forrás: mti.hu
Fotónk illusztráció!