Harkányban idén 30. alkalommal rendezik meg a fürdőfesztivált

Az ország legnépszerűbb fellépői mellett számos új fejlesztés is várja azokat, akik a villányi borvidékre látogatnak az idén – jelentették be szerdán Harkányban.

2025. január 22-én, szerdán a baranyai kisváros fürdőjében rendezett sajtótájékoztatón Baksai Tamás, Harkány polgármestere közölte: idén rendezik meg harmincadik alkalommal a helyi fürdőfesztivált, amely a jubileum és az állami ünnephez kapcsolódó hosszú hétvégének köszönhetően ezúttal öt napon át tart augusztus 20. és 24. között.

A harmincadik fürdőfesztiválon fellép többek között: az Edda, ByeAlex és a Slepp, továbbá a Korda-duó is.

A fesztivál mellett számos más programot is rendeznek a fürdőben, amely már évek óta otthont ad a település legnagyobb rendezvényeinek – közölte a polgármester, kiemelve, hogy népszerű előadók részvételével idén is öt alkalommal tartanak éjszakai fürdőzéshez kapcsolódó minifesztiválokat a gyógyvizéről híres létesítményben.

A programokon kívül a városban idén különös figyelmet kapnak a parkok, játszóterek, és rekreációs célokat szolgáló fejlesztéseket is megvalósítanak.

A tavaly több mint félmillió látogatót vonzó fürdőben a 2024-ben átadott új csúszdapark után idén is lesznek – a többi között a gyerekmedencét és a sportmedencét érintő – fejlesztések, és új szolgáltatásokat is bevezetnek – sorolta a városvezető.

Forrás: mti.hu