MÁV-csoport: nem ellenőrzik péntek délelőtt a diákok bérletét és jegyét

A MÁV-csoport járatain péntek délelőtt nem ellenőrzik a diákok bérletét és jegyét – jelentette be a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán csütörtök este.

Hegyi Zsolt azt írta, sokan jelezték, hogy a bombariadó miatt az iskolában maradt a személyes holmijuk egy része, benne a jegyük vagy bérletük is.

A diákoknak azonban nem kell attól tartaniuk, hogy ezek hiányában bárki megbüntetné őket, mert a MÁV-csoport járatain – vonatokon, autóbuszokon, HÉV-en, TramTrainen – a jegyvizsgálók pénteken 12 óráig nem kérik majd a tanulók menetjegyét vagy bérletét – közölte a vezérigazgató.

Tegnapi hír, hogy országosan 268 oktatási intézmény érintett a csütörtök reggeli bombafenyegetésben, ebből 245 budapesti, 23 pedig vidéki iskola. Rétvári Bence elmondta, minden budapesti tankerületbe, illetve az ország összes tankerületeinek több mint harmadába érkezett ilyen fenyegetés.

forrás: mti