Rendőrök vittek földre valakit a Centrum Parkolónál

A PécsMa egyik olvasója rögzítette a jelenetet, ahogy hét rendőr visz földre egy férfit a Centrum előtt, aki láthatóan nem akart együttműködni a hatósági személyekkel.

A portál felkereste a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjét, Popovics Dejant, aki azt közölte, hogy a délutáni órákban verekedett össze két férfi, emiatt riasztották őket. A verekedés mindkét érintettje könnyebb sérüléseket szenvedett, egyiküket a rendőrök előállították és ellene garázdaság miatt indítottak eljárást.

A Centrum parkoló északi részénél intézkedett majd egy tucatnyi emberrel a rendőrség – mentőautó is volt a helyszínen. Egy, az intézkedésben érintett személy került összetűzésbe velük, aminek lökdösődés lett a véget, majd hét egyenruhás vitte végül földre az illetőt.