A tatabányai diák az elmúlt napokban vetett véget önkezével az életének. A tanuló a végzetes cselekménye előtt nem sokkal váltott iskolát. A fiatal tragédiája előtt értetlenül állnak a tanárai és iskolatársai is, mert egyszerűen nem is értik, hogy miért lett öngyilkos a diák.
A kemma.hu információi szerint a rendőrség már nyomozást indított a diák öngyilkosságának az ügyében.
A Tatabányai Tankerületi Központ is mély megdöbbenéssel áll a diák öngyilkosságának az esete előtt. Az öngyilkosságot jelenleg még senki nem érti, mert az igazgató elmondása szerint mindannak ellenére, hogy az elhunyt diák csak másfél hónapja érkezett meg az új iskolájába, az intézményi közösségbe máris gond nélkül, jól beilleszkedett, és a tanulótársai is elfogadták az új diáktársukat. – olvasható a kemma.hu oldalán.
FIGYELEM! A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány értetek jött létre: gyerekekért, tizenévesekért és fiatal felnőttekért. Azért, hogy Neked is mindig legyen kihez fordulnod!
A szervezet 1993 óta vallott missziója szerint a gyerekeket meg kell hallgatni, és ha bajban vannak, segíteni kell nekik. A felnőtteket pedig támogatni kell abban, hogy erre képesek legyenek. Bár sok változás és bővülés történt a Kék Vonal működésében, a gyökerek ugyanazok maradtak: a Kék Vonal minden munkatársa és önkéntese azért dolgozik, hogy a gyerekek valódi odafigyelést, elfogadást és a bajban segítséget kapjanak.
A névtelen, anonim és ingyenes szolgáltatásaink azoknak a gyerekeknek és fiataloknak is lehetőséget és esélyt adnak a változásra, akik nem tudnak a családjukra vagy tanáraikra számítani. Azt tapasztaljuk, hogy arctalanul, névtelenül, egy olyan beszélgetésben, amiből bármikor kiléphetsz könnyebb megtenni az első lépést. Próbáld ki bátran te is! Mit veszíthetsz?
A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány a nap 24 órájában várja a krízishelyzetbe jutott fiatalok hívását a 116-111-es telefonszámon, előhívószám, vagy körzetszám nélkül.