A Készenléti Rendőrség (KR) és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai közös akcióban szűrtek ki egy gépkocsit, amiben közel 12 millió forint értékű csempészett cigarettát találtak.
A KR Mélységi Ellenőrzési Osztálya és a NAV Bevetési Igazgatóság pénzügyőrei január 22-én az M5-ös autópálya Inárcsi szakaszán közös idegenrendészeti, közbiztonsági, közlekedésrendészeti ellenőrzést tartottak.
Az akció során a készenléti rendőrök 12 óra 30 perckor egy holland forgalmi rendszámú, túlsúlyos Daciára lettek figyelmesek.
Megállították az autót, igazoltatták a sofőrt és az utasokat, valamint átvizsgálták a gépjárművet a pénzügyőrökkel. A járműben négy bolgár állampolgár utazott, csomagjaik átvizsgálása során dobozokba és táskákba rejtve nagy mennyiségű, összesen 4940 doboz, különböző márkájú, bolgár zárjegyű, közel 12 millió forint értékű cigarettát találtak, amit a 45 éves sofőr – elmondása szerint – Németországba akart szállítani.
A pénzügyőrök lefoglalták a magyar zárjegy nélküli dohányterméket, majd jövedéki törvénysértés és költségvetési csalás bűncselekménye miatt indítottak eljárást. A 45 éves férfi több mint 15 millió forint bírságra is számíthat.
forrás és fotó: police.hu