Szlovéniában is tömeges bombafenyegetések érték az iskolákat

A jelenlegi adatok szerint Szlovéniában 229 iskola kapott hétfő reggel bombafenyegetést. Az eset kísértetiesen hasonlít a múlt csütörtöki magyar bombariadókhoz.

Primoz Ogrinc, a szlovén rendőrségi főigazgatóság terrorizmussal és szélsőséges erőszakkal foglalkozó osztályának vezetője szerint a fenyegetés alacsony biztonsági kockázatot jelent. A bejelentéseket széles körben generálták, hasonlóan a közelmúltban a szomszédos országokban történt fenyegetésekhez.

A hivatalos e-mail-címekre küldött fenyegetésekben a többi között az állt, hogy robbanószerkezet van az intézményben. A szövegben olyan indokokat is közöltek, amelyek tele vannak vallási szimbolikával – fogalmazott a szlovén rendőrség magas rangú képviselője. Szavai szerint az iskolák különböző címekről, különböző időpontokban kaptak elektronikus levelet. A konkrét intézményt, a helyszínt és a lehetséges támadás időpontját sem pontosították az e-mailekben.

Ogrinc elmondta, hogy a fenyegető bejelentések kézhezvételekor a rendőrség azonnal megtette a szükséges intézkedéseket a gyermekek és az alkalmazottak védelme érdekében. Az iskolák ellen irányuló biztonsági fenyegetések esetén követendő eljárást meghatározó protokollnak megfelelően munkacsoportot hívtak össze, és a fenyegetettség szintjét alacsonyra értékelték. Erről azonnal értesítették az oktatási minisztériumot is, amely körlevelet küldött az iskoláknak. A rendőrségi vezető szerint a magyarországi eset tapasztalatai is segítették őket.

Vinko Logaj oktatási miniszter elmondása szerint mindössze 18 iskolában maradt el hétfőn a tanítás. „Reggel 8.23-kor körlevelet küldtünk minden iskolának, amelyben közöltük: megállapítást nyert, hogy generált üzenetről van szó, és hogy a kockázat alacsony” – mondta a miniszter.