Január 23-án eltűnt egy 17 éves fiatal lány a főváros XVI. kerületéből. – számoltunk be tegnap, január 27-én a sajnálatos tényről.
Most újabb információk érkeztek Gertrúdról, akit az eltűnésének másnapján Kőbánya-Kispesten véltek utoljára látni. Gertrúd az eltűnését követően mostanra már a rendőrség honlapján is eltűntként és keresett személyként szerepel.

A lassan 18. életévét is betöltő Csoroszlán Gertrúd 2025. január 23-án tűnt el Budapest 16. kerületéből, a Farkasbab utcában található otthonából. A 17 éves lányt másnap Kőbánya Kispesten vélték látni, ám az óta sincs semmilyen információ a hollétéről. A fiatal lányt a polgárőrök mellett már a rendőrség is keresi. Erről a police.hu oldalon megjelent hivatalos közleményből is tájékozódhatnak.
A 18 éves lány mentális állapota jelenleg kérdéses, de nem zárható ki az sem, hogy akár kábítószer hatása alatt is áll.
Csoroszlán Gertrúd 170 – 180 cm magas, vékony testalkalatú lány, sötét barnás, feketés színű hajjal. Az eltűnésekor egy fekete, bőrhatású kabátot viselt, testszínű melegítőben volt és fehér Nike cipőben. Volt nála egy bőr táska is, illetve a zöldes-kék szemű lány könnyen felismerhető arról is, hogy a fülében egy pár fültágítót is visel. A fiatal lánynál az eltűnésekor még a személyes iratait sem vitte magával.
A 2007-ben született, a rendőrségi fotón is látható Csoroszlán Gertrúd már öt nappal ezelőtt, 2025. 01. 23.-án tűnt el Budapest 16. kerületéből.
Aki információval rendelkezik a lány tartózkodási helyéről, az akár névtelensége megőrzése mellett is tehen bejelentést. Erre a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 112-es díjmentes segélyhívó számon van lehetőség.