Elkészült a Mecsekben két Pálos tematikus út

Keresztény örökségünk és hitünk megőrzése és megélése nélkül az ország és a nemzet is rosszabb helyzetbe kerülne – hangoztatta Nacsa Lőrinc, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára Pécsen.

Nacsa Lőrinc a pécsi és mecseki „Pálos tematikus utak” átadóünnepségén felhívta a figyelmet arra, hogy kormány azért támogatja a vallás- és zarándokturizmust, illetve a hétfőn átadottakhoz hasonló utak létrejöttét, mert nemzeti kérdésként kezeli a keresztény hit megélését.

Kiemelte: a vallás- és zarándokturizmus képes megszólítani az embereket, az olyan útvonalak, mint a Pálos tematikus utak pedig biztonságérzetet, útmutatást is nyújtanak azoknak, akik irányt keresve részt vesznek egy-egy sétán.

Mint mondta, a Pécsen és a Mecsekben elkészült két útvonal alkalmas arra, hogy az ember elcsendesedjen, megszentelje azokat a helyszíneket, amelyek mellett nap, mint nap elmegy, továbbá szorosabbá fűzze emberi kapcsolatait.

A Mecsekben található utakon lévő táblák és üzenetek jóval többet jelentenek, mint egyszerű turistajelzések, hiszen keresztény lelki tartalmakat kínálnak, ezért fontos, hogy ott legyenek az emberek szeme előtt – vélekedett.

Az átadóünnepségen Nacsa Lőrinc reményét fejezte ki, hogy az utakat meglátogatók a mindennapjaikra hatást gyakorló inspirációkat szerezhetnek, és látogatásaikkal akár az egész nemzet ügyét szolgálhatják, hiszen „ha az egyes ember lelkében rend van, a környezetében, a családjában, házasságában rend van, akkor az az egész nemzetet erősíti” – hangoztatta.

Az ünnepségen Péterffy Attila, Pécs polgármestere arról szólt, hogy a rend és a város kapcsolata 800 éves múltra tekint vissza, az egyházi szervezet pedig ez idő alatt folyamatosan szellemi és kulturális értékekkel gyarapította a mecsekaljai várost.

A résztvevőket a „város zajából kivezető” tematikus utak kapcsán kiemelte: azok átadásával Pécs egy újabb turisztikai attrakcióval bővült.

A Pálos tematikus utak ünnepélyes átadásakor Puskás Antal pálos tartományfőnök arról beszélt, hogy az utak létrejötte egységet teremtett a létrehozásában részt vevők között, egyszerre segítik a rend történelmére való visszatekintést és biztosítják a lelkiségben való elmélyedést, akár az egyes lelkek, közösségek megújulását.

A Mecsekben kormányzati támogatással megvalósuló, Pálos tematikus utak néven ismert program részeként korábban már kialakítottak gyalogos túraútvonalakat Budapesten és a Pilisben.

A Pálos tematikus utak Pécsen és a Mecsekben bejárható szakaszok a vármegyeszékhelyen a belvárosi Lyceum templom és a Mecsek oldalában álló Pálos templom között, míg a Mecsekben az Éger-völgy és a Jakab-hegy között haladnak.

A túrázók, turisták a baranyai utakat bejáró érdeklődők annak állomásain vezetőfüzet vagy mobiltelefon segítségével lelki tartalmakat érhetnek el – olvasható a Magyar Pálos Rend internetes oldalán olvasható tájékoztatóban.

Forrás: mti.hu