Örülök, hogy nagy nehezen, hónapokon át tartó idő- és szájhúzás után végre elkezdtél foglalkozni az utasok biztonságával, és első lépésként gyorsan át is nevezted a BKK-rendészetet. – olvasható Vitézy Dávid, a Fővárosi Közgyűlés tagja, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője, a Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottság elnöke mai Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében.
A ma bejelentett “utasbiztonsági szolgálat” ugyanis szó szerint a BKK-rendészet terve, tegnap még így is hívtátok – pedig nem kell ezt szégyellni. A BKK-rendészet létrehozásáért az alakuló közgyűlés óta küzdök, a javaslatomra megszületett a döntés a létrehozásáról és a szükséges források biztosításáról. – olvasható a fővárosi politikus közösségi oldalán.
Vicces, ha ezt úgy adod most elő, mintha egy hirtelen új ötlet lenne – miközben a kampányban még a fenébe küldtél el pontosan ugyanezen javaslat miatt. – utal bejegyzésében Vitézy a tavalyi választási kampányban elhangzottakra.
A lényeg persze az, hogy valóban működjön is az új rendszer. Éppen ezért sok sikert kívánok hozzá, óriási szükség van ugyanis a BKK-rendészet munkájára ez egyre romló közállapotok mellett. – üdvözli az új rendszer elindítását a politikus.
Az utasok figyelni fogják (és persze köztük én is), hogy tényleg változik-e bármi, működik-e például az ígért bejelentőrendszer a BudapestGO-ban, jönnek-e a rendészek, tehát valóban megvalósítjátok-e a BKK-rendészet tervét – vagy ez megint valami alibizés. – ígérte meg Vitézy Dávid, hogy a továbbiakban is figyelni fogja a budapesti közlekedés működését.
Egy biztos: a Fővárosi Közgyűlés minden szükséges döntést meghozott és a költségvetésben minden szükséges forrást biztosított. Ez a dolgunk. Mostantól a megvalósításon a sor. – zárta a legfontosabb szavakat tartalmazó sorait Vitézy Dávid.