A rácsok mögött várja a folytatást az a két litván férfi, akik az elmúlt hónapokban értékes navigációs eszközöket loptak el traktorokból Tolnában. Emellett az ország számos pontján történt lakásbetörés is a számlájukra írható.
Két pincehelyi mezőgazdasági vállalkozás képviselője is bejelentést tett 2024. december 4-én reggel. Előző éjszaka ismeretlenek a telephelyeiken levő traktorokból ellopták a komplett navigációs rendszert. Ezek értéke közel 30 millió forint. A tolvajok öt mezőgazdasági munkagépből szerelték ki az értékes eszközöket.
Az ügyben a Tolna vármegyei rendőrök eljárást indítottak. A beszerzett bizonyítékok alapján rövid időn belül a látókörükbe került két litván férfi.
Számos adat merült fel arra is, hogy a páros az ország több pontján követhetett el hasonló bűncselekményeket. Emiatt a tolnai rendőrök országos koordinációt kezdeményeztek. A Baranya, a Bács-Kiskun, a Fejér, a Hajdú-Bihar, a Jász-Nagykun-Szolnok, a Pest, a Vas és a Zala vármegyei nyomozókkal közösen dolgoztak az ügyek felderítésén.
A zsaruknak információjuk volt arról is, hogy a páros januárban egy bólyi és egy gödöllői családi házba is betört. A lakásokból több millió forint értékben vittek el ékszereket, széfet, ezüst étkészletet és pénzt. A betörők körül egyre szorult a hurok, végül január 27-én Budapesten elfogták a párost.
A 34 és 40 éves litván férfit ez idáig négyrendbeli, bűnszövetségben elkövetett lopás bűntettével gyanúsították meg. Mindkettőjüket őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásukat is.