A pécsi orvos és asszisztense csokipapírba rejtve kapta a dugipénzt

A ma délutáni rendőrségi hírek közt olvasható, hogy egy pécsi orvost és egykori asszisztensét fogták el a rendőrök. – olvasható a rendőrség hivatalos oldalán a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság ma délutáni közleményében.

Az esetre a Nemzeti Védelmi Szolgálat nyomozáskezdeményezése alapján a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói január 29-én reggel elfogtak egy pécsi nőgyógyászt, valamint annak egykori asszisztensét.

A pécsi orvos ellen a gyanú szerint, miután az asszisztensnője nyugdíjba vonult, abban nagyon szépen megállapodtak a doktorral, hogy a régi páciensekkel továbbra is a régi asszisztensnő tartja majd a kapcsolatot telefonon, és rögtönmeg is beszéli velük, hogy amikor a doktorhoz mennek a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő által finanszírozott vizsgálatokra, akkor a 10–20 ezer forintokat csokoládépapírba rejtve adják majd át neki.

A nőgyógyász az így szerzett pénzből kezdetben betegenként 1000, majd később már 2000 forintot adott át a volt asszisztensének.

A rendőrök mindkettőjüket előállították a főkapitányságra, majd gyanúsítottként hallgatták ki őket. A középkorú nőgyógyász és asszisztense ellen vesztegetés elfogadása miatt nyomoz a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Forrás: police.hu