Heves és Pest vármegyében is megjelent a madárinfluenza, emiatt több ezres lúdállományokat kell felszámolni. Ezt közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken.
A vizsgálatok szerint két településen, Hevesen és Gödöllőn jelent meg a vírus. A járványügyi nyomozást megkezdték, a fertőzött állományok körül kijelölték a védő- és a megfigyelési körzetet. Heves településen egy, mintegy 2800 példányt számláló tömőlúd-telepen a megemelkedett elhullás hívta fel az állattartó figyelmét a betegség gyanújára.
A Pest vármegyei Gödöllő egy 1845 létszámú tenyészlúdállományban jelent meg a betegség, ahol bágyadtság, hasmenés, idegrendszeri tünetek és megemelkedett elhullás jelentkezett. A Nébih laboratóriuma mindkét esetben a vírus H5N1 altípusát mutatta ki – írták.
A közlemény szerint vadon élő madarak terjeszthették a betegséget, ezért mindent meg kell tenni annak elkerülése érdekében, hogy a baromfiállományok érintkezhessenek velük.
A Nébih azt kéri, hogy a járványvédelmi előírásokat ott is tartsák be, ahol a madárinfluenza nem jelent meg.
A madárinfluenzával érintett településeket itt találja.
Mit tehetnek az állattartók a madárinfluenza ellen?
A madárinfluenza házi- és vadon élő madarak vírusos megbetegedése, amely az állatok elhullásához vezet. Megjelenése jelentős gazdasági kárt okoz. Ennek megakadályozása és a továbbterjedés kockázatának csökkentése érdekében fontos az alábbi óvintézkedések betartása:
A szárnyasokat tartsa zárt, fedett helyen, hogy ne érintkezhessenek vadon élő madarakkal. Amennyiben a zárt tartás nem megoldható, a kifutót védje megfelelő erősségű madárhálóval felül és oldalról is!
Az állatokat csak teljesen fedett, lehetőleg oldalról is zárt helyen etesse, itassa. A takarmányt és alomanyagot szintén lehetőleg fedett, zárt helyen vagy letakarva tárolja, hogy a vadmadarak ne férjenek hozzá.
Fokozottan figyeljen a higiéniai szabályok betartására. A szárnyasokkal való érintkezés előtt és után alaposan mosson kezet szappannal, bő vízzel.
Háztáji körülmények között se használja más célra az állatok gondozásakor viselt öltözetet, beleértve a cipőt, csizmát is.
Mindennap alaposan tisztítsa meg az állatok gondozása során használt szerszámokat, eszközöket. Ha beteg vagy elhullott szárnyast kell megfognia, használjon nejlon- vagy gumikesztyűt. Új állomány beszerzésekor az újonnan vásárolt állatokat különítse el a már meglévőktől.
Állati hullát és mellékterméket csak engedéllyel rendelkező vállalkozóval szállíttasson el. – írja honlapján a NÉBIH.
Korábban írtunk erről itt!
forrás: mti