Az adatok alapján kijelenthető, hogy az életmentés, a sürgősségi és az ügyeleti ellátás országszerte megbízhatóan áll a betegek rendelkezésére Magyarországon. Ezt írta a Országos Mentőszolgálat (OMSZ) csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében.
A szolgálat munkatársai tavaly 1 millió 353 ezer 912 mentési esetet és 879 ezer 982 orvosi ügyeleti feladatot láttak el. Miközben a mentőautók több mint 50 millió kilométert tettek meg. Budapesten és környékén az esetszám tovább emelkedett: 2023-ban 358 ezer, míg 2024-ben 396 ezer mentőfeladat volt.
A mentési feladatok között a tavalyi évben a szolgálat mentőegységei 2123 sikeres újraélesztést hajtottak végre. 525 szülést vezettek le a helyszínen vagy a mentőautóban. A segélyhívások legnagyobb része a 112-es rendszeren keresztül érkezett a mentőkhöz. Több mint 30 ezer hívást a Gondosóra rendszerén át, illetve az Életmentő applikáción keresztül fogadtak.
A mentésirányítók a SzívCity applikáción keresztül 1038 esetben riasztottak önkéntes elsősegélynyújtókat közterületi újraélesztés gyors megkezdéséért. A mentőegységek 2024-ben akut szívinfarktus miatt 11 ezer 628 beteget, stroke gyanúja miatt 40 ezer 288 embert láttak el.
Kitértek arra is, hogy a speciális mentőegységek közül a gyermekmentők 4633, a motoros és kerékpáros mentők 2146 feladatot láttak el. A mentőhelikopterek 3616 riasztást kaptak. A betegellátás során 71 ezer liter infúziót, mintegy 500 kilométernyi hosszúságú kötszermennyiséget és 51 ezer 732 ampullányi fájdalomcsillapítót használtak fel.
Tavaly a szolgálat által működtetett, októbertől országosan egységes alapellátási ügyeleti rendszerben 879 ezer 982 beteg kapott ellátást Magyarországon. 81 ezer 567 esetben a telefonos tanácsadás elegendőnek bizonyult. 740 ezer 617 beteget valamelyik ügyeleti telephelyen részesítettek ellátásban,. 57 ezer 797 beteghez pedig ügyeleti kocsit küldtek és lakásukon látták el őket. Az alapellátási ügyeletben ellátottak 36 százaléka gyermek, illetve 18 éven aluli fiatal volt – írták.