Forró vízbe ugrott az ötéves Márk, küzdenek az életéért

Jelenleg is küzdenek annak az ötéves kisfiúnak az életéért, aki az írás megjelenésekor már túl is van több életmentő műtéten. Január 27-én az esti fürdéshez készülődött az ötéves kisfiú a testvéreivel. Az 5 éves Nagy Antal Márkot az édesanyja egyedül neveli öt testvérével együtt a Tiszaújváros melletti Hejőpapin. Az időközben elromlott fürdőszobai bojler miatt az édesanya a konyhában melegítette a forró vizet, majd ezután bekövetkezett a szörnyűség. – olvasható a Kékvillogó oldalán.

“Miután bevittük a vizet a fürdőszobába, a nagyobbik testvére heccből azt mondta Márknak, hogy ugorjon bele. És egy pillanat alatt megtörtént a baj. Márk nagyobbik testvérének azóta is lelkiismeret-furdalása van, hogy nem tudta megakadályozni a szörnyű balesetet Hallottam, a kétségbeesett kiabálást, és azonnal rohantam be a fürdőszobába”– mesélte a tragédiáról a kisfiú édesanyja a Metropolnak

Az égési sérülés súlyosságát az is jól mutatja, hogy a kisfiú bőrére ráégtek a ruhái, amit az édesanya azonnal levett Márkról. Az ötéves kisfiú mindkét kezén másodfokú, és mindkét lábán pedig harmadfokú égési sérüléseket szenvedett a szörnyűséges baleset miatt. Az édesanya elmondása szerint szerencsére a mentők nagyon gyorsan a helyszínre érkeztek, és a kisfiú nyílt sebeinek szakszerű ellátása után a miskolci kórházba szállították.

Az ötéves kisgyermek a baleset óta már átesett több műtéten is, jelenleg pedig stabil az állapota. Gyógyulását nagyban elősegíti, hogy az édesanyja folyamatosan ott van a betegágya mellett. Mindennek ellenére Márkra még nagyon hosszú gyógyulási időszak vár, és még számtalan orvosi beavatkozáson kell átesnie a teljes gyógyulásához. 

A szörnyűséges baleset következtében az addig is szűkös körülmények között élő család most még kilátástalanabb helyzetbe is került. Mivel a tragikus baleset miatt a család kiadásai jelentősen megnőttek.  

A Mesés Mosoly Gyermekekért Alapítvány éppen ezért máris gyűjtést szervezett a nehéz helyzetbe került családnak. Megszervezték, hogy Kistokajban február 16-ára egy mesebeli, jótékonysági farsangot tartanak. A farsang teljes bevételét pedig a bajba jutott család támogatására fogják fordítani. 

Amennyiben támogatni szeretné a beteg gyermekek gyógyulását, illetve a családokat, azt az alábbi számlaszámon tehetik meg: Mesés Mosoly Gyermekekért Alapítvány 11734004-26012915-00000000