Húsüzemet függesztett fel a Nébih azonnali hatállyal

A húsüzemet azonnali hatállyal felfüggesztették

Súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő hiányosságokat és engedély nélkül végzett tevékenységet tapasztaltak. Miközben egy húsüzemet ellenőriztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hatósági ellenőrei. A feltárt jogsértések miatt több mint 9 tonna terméket kivontak a forgalomból. Valamint az üzem működését azonnali hatállyal felfüggesztették a szakemberek.

Egy túrkevei húsüzem ellenőrzésén több súlyos élelmiszerhigiéniai hiányosságot tártak fel a Nébih szakemberei. Az üzem helyiségei, és több, az élelmiszer előállításnál használt eszköz, berendezés, valamint a dolgozók munkaruhája is erősen szennyezett volt. Több területet rágcsálóürülék szennyezett. A falak és a mennyezet, valamint azok lemezburkolata több helyiségben sérült, illetve korrodált volt. Az üzemben előállított élelmiszerek tárolása több esetben alátét nélküli ládákban, a padozaton történt. Az egységben az eszközfertőtlenítők sem működtek, vagy nem rendelkeztek a megfelelő működés ellenőrzéséhez szükséges hőmérséklet kijelzővel.

A működési engedélyéből korábban törölt zsírolvasztási tevékenységét is tovább végezték

A vizsgálat során a Nébih ellenőrei felfedeztek egy, az üzem alaprajzán nem szereplő helyiséget, benne egy gépkocsira szerelhető fagyasztókonténerrel. A tárolóban juhhúst és belsőségeket, darabolt szarvashúst, valamint – közvetlenül a padlóra helyezve – lebőrözött fagyott szarvastesteket találtak az ellenőrök. Az érlelő kamrákból jelentős mennyiségű szarvas szalámi is előkerült. Az üzem engedélye alapján sem juh-, sem vadfeldolgozást nem végezhettek volna az egységben. Az ellenőrök emellett azt is megállapították, hogy a működési engedélyéből korábban törölt zsírolvasztási tevékenységét is tovább végezte a vállalkozó. 

A Nébih a súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő körülmények miatt az üzem tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztette. A hatóság továbbá 51 tétel, összesen több mint 9,6 tonna nem nyomonkövethető és illegálisan végzett tevékenységből származó, valamint lejárt fogyaszthatósági idejű élelmiszert vont ki a forgalomból. Mindemellett megtiltotta azok forgalomba hozatalát és felhasználását. 

Az üzem a nyomonkövetésről 2024. novembere óta semmilyen nyilvántartást nem vezetett. Emiatt a hatóság azonnali hatállyal elrendelte minden olyan, a létesítményben előállított, darabolt, feldolgozott élelmiszer forgalomból való visszahívását, amelynek még nem járt le a minőségmegőrzési vagy fogyaszthatósági ideje.
Az eljárás, valamint a bírság kiszabása folyamatban van. 

Az érintett vállalkozás adatai elérhetőek a jogsértés listán.

A fotó csak illusztráció!

forrás: nébih