Életének 87 évesen csütörtökön, Pécsen elhunyt a Pécsi Dózsa egykori olimpiai bronzérmes, válogatott labdarúgója, Dunai János. A hírt a család tájékoztatása alapján a Pécsi MFC a hivatalos honlapján írta meg.
A klub beszámolója szerint dr. Dunai János 1937. június 26-án a Baja mellett található Garán látta meg a napvilágot Dujmov Iván néven. A nevét később Dunai Jánosra magyarosította.
A támadó a Bajai Bácska Posztónál kezdte a pályafutását, 22 évesen, 1959-ben került a Pécsi Dózsába. Itt is játszotta az egész karrierjét egészen 1970-es visszavonulásáig. A klub színeiben 266 NB I-es mérkőzésén 70 gólt ért el, amivel csúcstartónak számított a PMFC-nél.
A pécsi ikon először 1960. május 22-én, egy Anglia ellen 2-0-ra megnyert barátságos meccsen viselte a magyar válogatott mezét. Tagja volt az olimpiai válogatottnak, amely ugyanebben az évben bronzérmet nyert a római olimpián. Dunai János a csoportkörben Peru és Franciaország kapuját is két alkalommal vette be, a bronzmérkőzésen pedig az ő góljával sikerült 2-1-re megverni Olaszországot.
A Testnevelési Főiskolán labdarúgóedzőként diplomázott és elvégezte a jogi egyetemet. Edzőként dolgozott többek közt Sellyén, Keszthelyen, Szigetváron és a PMSC, illetve PMFC berkein belül. Sportvezetőként is letette a névjegyét, a nyolcvanas évek közepétől először a Keszthelyi Haladás ügyvezető elnöke volt. Dolgozott továbbá a Baranyai Megyei Labdarúgó-szövetség elnökségi tagjaként, a megyei labdarúgó-szövetség edzőbizottságának vezetőjeként is. Később pedig Baranya vármegyét a MOB-ban is képviselte.