Az elmúlt két évhez hasonlóan idén is Pécsi Nemzeti Színház vendége lesz a Musical Klub.
A két éve indult klubest-sorozatban a musical szerelmesei a műfaj hazai legjobbjaival – énekesekkel, színművészekkel, zenészekkel, rendezőkkel, befutott sztárokkal és ígéretes fiatalokkal – találkozhatnak. A klub családias hangulatú, őszinte és felhőtlen szórakozást nyújt minden résztvevőnek, a művészeknek és a közönségnek is.
A kötetlen beszélgetések mellett az élő zene is fontos szerepet kap. Nagy slágerek, érdekes sztorik és improvizációk mellett a szervezők meglepetés produkciókkal is készülnek.
A Musical Klub megálmodói és állandó házigazdái maguk is a műfaj elkötelezett képviselői, akik ápolni és fenntartani kívánják a magyar musical játszás klasszikus és nívós színvonalát:
Borsi László producer, televíziós, rádiós és színpadi szerkesztő-műsorvezető, az egykori Király Szín társalapítója.
Kocsák Tibor Magyarország egyik meghatározó, kiemelkedő zenei személyisége, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett, Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, zongoraművész, karmester, a Madách Színház zenei vezetője.
A 2025. március 19-én, szerdán este 19.00 órakor kezdődő est művészei:
- Serbán Attila
- Peller Anna
- Árki Lili (SZFE)
- Bartus Berci (SZFE)
- Győrfi Anna
- Götz Attila
- Stubendek Katalin
A produkciót egyetlen alkalommal március 19-én este rendezik meg, így aki nem akar lemaradni, célszerű időben megvennie a jegyét.