Erőszakos haláleset történt szombaton Szegeden, a Kossuth Lajos sugárút egyik társasházában – közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság vasárnap az MTI-vel.
Az ügyben halált okozó testi sértés miatt indult büntetőeljárás. A rendőrök a feltételezett elkövetőt őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.
Az áldozat és az elkövető neméről, illetve a köztük lévő kapcsolatról a rendőrség nem adott tájékoztatást. – olvasható a tragédiáról az mti.hu oldalán.
A kekvillogo.hu viszont a vasárnap esti írásában már azt közölte, hogy a szegedi gyilkossági esetben egy ötvenes éveiben járó férfi lehetett az áldozat. Szombaton este Szegeden nagy erőkkel vonultak ki a rendőrök és a helyszínelők a Kossuth Lajos sugárút 41. szám alatti társasházhoz, ahol halált okozó testi sértés történt, amelynek elkövetőjét őrizetbe is vették.
A lap információi arról is szóltak, hogy az áldozat és az elkövető élettársi kapcsolatban éltek, és az egyik környéken élő lakó azt is megsúgta, hogy ki lehetett az áldozat, a közvetlen szomszédok pedig meg is erősítették a környéken élő informátor sejtését.
Az egyik szomszéd úgy fogalmazott, hogy már „régóta lehetett sejteni, hogy egyszer csak nagy baj lesz”. A minderről tájékoztató hölgy azt is elmondta, hogy az ötvenes éveiben járó férfi az élettársával lakott a gyilkosság helyszínén a társasház egyik lakásában, a lakás ajtaján pedig a szörnyű tragédia óta már látható is a piros, rendőrségi matrica a bűnügyi zárlat jele.
A halált okozó testi sértés áldozatának egyik ismerőse szerint a párról a környéken köztudott volt, hogy párjával sokat italoztak, és rengeteget veszekedtek, ilyenkor pedig zengett az italos pártól az egész ház.
Az áldozat és a feltételezett elkövető közötti alkoholmámoros viták az elmondások szerint az elmúlt időszakban már többször is a tettlegességig fajultak. A párt jól ismerő hölgy azt is elmondta, hogy a „nagydarab” férfi agresszív volt, és egy ilyen korábbi italozás alkalmával, a tudomása szerint az élettársának több bordáját is eltörte már.