Tanárokat avattak Pécsen

Február 14-én a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Dr. Halasy-Nagy József Aulájában tartották az intézmény Központi Tanáravató Ünnepségét, melynek keretében a jövő pedagógusai letették a tanári esküt, valamint átvették okleveleiket.

Az ünnepséget, melyen a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar, a Művészeti Kar, valamint a Természettudományi Kar tanárszakos hallgatói vehették át okleveleiket, dr. Miseta Attila, az egyetem rektora nyitotta meg köszöntő beszédével.

„Ez sokatoknak egy várva várt nap. Az alma maternek viszont nehéz a hallgatóktól elköszönni.” – mondta a rektor, ezután pedig a tanári hivatás fontosságát és a szakmai fejlődés útját hangsúlyozta. A PTE rektora a személyes tapasztalataira alapozva kiemelte, hogy mindig érdemes tanulni a tapasztaltabb kollégáktól, miközben elismerte, hogy nem minden módszer működik mindenkinek, és az évek alatt mindenki megtalálja a saját stílusát. Ünnepi beszédében emlékezett első egyetemi tapasztalataira, amikor próbálta utánozni egy mesterét, aki minden hallgatóját megjegyezte, de végül belátta, hogy a tanári sikerhez a személyes módszerek és a tanítványokkal való kapcsolatok fejlődése vezet. 

„Nem az fontos, hogy ki jön be a PTE-re, hanem az, hogy ki megy ki innen.” – hangsúlyozta dr. Miseta Attila, a PTE rektora.

„Fontos, hogy ne tekintsétek lezártnak a tanulmányaitok ezt a szakaszát, még ha egyes aspektusait a tanár létnek már el is sajátítottatok. Bízom benne, hogy folyamatosan fejlődni fogtok, és újabb ismeretekre és tapasztalatokra tehettek szert…Ezennel okleveles tanárrá nyilvánítom önöket!”

Gerner Zsuzsanna, a Pedagógusképző Központ főigazgatója az ünnepi záróbeszédében a pedagógusi hivatás fontosságát és a tanári pálya kihívásait hangsúlyozta. Mondanivalójában kiemelte, hogy „a tudást és annak hasznosítását, alkalmazásának módjait, az erkölcsöt nem lehet genetikailag örökíteni,” és hogy a pedagógusok felelőssége óriási, mivel „a jövő generációinak sorsa van a kezükben.” Továbbá, felhívta a figyelmet arra, hogy a tanári pálya sikeressége nemcsak a szaktudáson, hanem a tanár személyiségén is múlik:

„a jó tanár hatékony, elhivatott, nyitott, kreatív, rugalmas, igazságos, megbízható, megértő, empatikus, következetes, határozott, példamutató csapattag.”

Végül arra biztatta a jelenlévőket, hogy „soha ne feledjék, hogy a tanítás a legoptimistább dolog a világon,” és nagyon sok sikert kívánt a tanári pályájukhoz, tele lelkes diákokkal.

A PTE ünnepi eseményén részt vett Fedeles Tamás, a Pécsi Tudományegyetem oktatási rektorhelyettese, Bene Krisztián, a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar dékánja, Trócsányi András, a Természettudományi Kar dékánja, dr. Vas Bence, a Művészeti Kar dékánhelyttese, valamint Fiser Bence, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat elnökhelyettese.

A tanár szakos oklevelet átvevők névsorát az univpecs.com oldalon találják!