Az újságírót sokan úgy ismerték, mint a hollywoodi sztárok riportere, több vörös szőnyeges eseményről és az Oscar-gáláról is tudósított. A-listás sztárokkal interjút is készített. A sztárok sokszor rajta keresztül üzentek a magyar rajongóknak. Návai Anikó Szegeden született, 1973-ban végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Ezt követően, 1973-ban kezdett el dolgozni szerkesztőként a Magyar Rádióban. Nyolc évvel később, 1981-ben a férjével, Skorka Györggyel az USA-ba költözött, s először Miamiban, majd New Yorkban telepedtek le. Sokan arról is ismerhették Návait, hogy 2000-től kezdve, 23 éven át az egyetlen magyar tagja volt a Golden Globe-díjakat odaítélő Hollywood Foreign Press Associationnek.
New Yorkban került kapcsolatba a BBDO nevű reklámügynökséggel, majd Tassy Jenő rádiós tudósító segítségével a Voice Of America riporterének állhatott Washingtonban négy évig, aztán Los Angelesben. 1991-ben visszatért Magyarországra, majd megalapította az Atlantic Press nevű hírszolgáltató és PR-céget Bokor Pállal. Az USA-ba 1998-ban költözött vissza, de élete utolsó éveiben is sokat ingázott a két ország között.
Anikó négy éven át, 2012-2016 között a Magyar Televízióban „Szeretettel Hollywoodból” című műsor műsorvezetője volt. Később egy rövid időre a TV2 munkatársa lett, illetve az AMC-nél is dolgozott, továbbá a Nők Lapjában publikált. – írta meg a Blikk
fotó: facebook