Bírósághoz fordult a kormányhivatal az óbudai polgármester javadalmazása ügyében – közölte Sára Botond, Budapest főispánja pénteken a közösségi oldalán.
Sára Botond a bejegyzésben azt írta: az óbudaiaknak visszajár a börtönben ülő Kiss László polgármester (DK) jogalap nélkül felvett illetménye, költségtérítése és cafeteria juttatása.
https://www.facebook.com/plugins/video.php?height=476&href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fsarabotond%2Fvideos%2F1374732447025208%2F&show_text=false&width=267&t=0 Hozzátette, nem elég, hogy az önkormányzat továbbra is folyósítja ezeket a kifizetéseket a vesztegetés elfogadásával gyanúsított polgármesternek – ami miatt a kormányhivatal a Fővárosi Törvényszékhez fordult – képviselő-testületi határozathozatal nélkül, jogellenesen duplájára is emelték azt.
A bejegyzés alatt megosztott videóban Sára Botond kifejtette, hogy egyre több szabálytalanságra derül fény Kiss László fizetésének ügyében.
„Ahogy ezt korábban is jeleztük, álláspontunk szerint jogszabálysértő az, hogy börtönben ül a polgármester, tartósan akadályoztatva van, éppen ezért nem tud munkát végezni, mégis kapja a tiszteletdíját, a cafeteriát, a költségtérítést, az útiköltségét” – fogalmazott.
A főispán emlékeztetett, hogy törvényességi felhívással éltek korábban az Óbudai Önkormányzat felé, hogy foglaljanak állást ebben a kérdésben, de „elmismásolták„, nem hoztak döntést, egyébként ez az eljárásmenet is jogszabálysértő.
Legutóbb arra derült fény, hogy tavaly október óta nemhogy kapja a fizetését a börtönben ülő polgármester, hanem az emelt díjat, csaknem a dupláját kapja. Úgy, hogy erről képviselő-testületi döntést kellett volna hozni, de ezt nem hozták meg, hiszen a legutóbbi testületi ülésen is levették a napirendről – tette hozzá.
„Ahhoz, hogy a törvénysértő állapot megszűnjön, a bírósághoz fordultunk, hogy kötelezze az Óbudai Önkormányzatot, hogy a szabályosság kérdésében, illetve a kifizetés kérdésében foglaljon állást. Célunk az, hogy az óbudaiak minél előbb visszakapják a jogosulatlanul kifizetett pénzeket, amit a polgármester kapott, mert annak az óbudai költségvetésben van a helye” – fogalmazott Sára Botond.
Korábbi írásunkban az oldalunkon arról is olvashattak, hogy Kiss László, Óbuda polgármestere a börtönben tette le eskülét.
Forrás: mti.hu