Itthon még Vajna Tímeaként ismert, de az új nevén már Palácsik-Ráthonyi Tímea hosszadalmas orvosi beavatkozások után végre teherbe esett. Andy Vajna özvegye összesen 15 hormonstimuláció és 17 műtéten van túl, és csak ezek után esett teherbe, ráadásul közben egy béranya által kihordott gyereke is megszületett – írta meg cikkében a femina.hu.
Vajna (Palácsik) Tímea először még 34 éves korában gondolkozott el a gyermekvállaláson, gondolatával, mert akkori férje, Andy Vajna is újra apa szeretett volna lenni. Már éppen elő is készültek a lombikprogramra, de időközben Andy Vajna szívelégtelenségben elhunyt.
Tímea a következő férjétől, Ráthonyi Zoltántól már kétszer is teherbe esett, a babák kihordását megakadályozta, hogy mindkét alkalommal elvetélt. Miután a gyermekvállalása mesterséges úton sem jártak sikerrel, az orvos béranyát javasolt a házaspár számára. Palácsik-Ráthonyi Tímea először ellenkezett, idegenkedett ettől a megoldástól, de végül a gyermek utáni vágy győzött, és beleegyezett a béranya programba. Így aztán a házaspár kisfia nemrég meg is született.
Az idén 42 éves Palácsik-Ráthonyi Tímea most viszont maga is teherbe esett, azok után, hogy sikeresnek bizonyult a legutóbbi mesterséges megtermékenyítése. A kismama pedig egy kislánnyal várandós, aki várhatóan fél év múlva fog megszületni. A hírt Palácsik-Ráthonyi Tímea időközben egy Instagram-poszttal is megerősítette.
Bejegyzésében Palácsik-Ráthonyi Tímea azt tanácsolja a lányoknak, hogy okuljanak az esetén, és lehetőleg minél hamarabb kezdjenek neki a családalapításnak, „de legalábbis fagyasszák le a petesejtjeiket”.