Már az előkészítő ülésen jogerős ítéletet hozott a Pécsi Törvényszék annak a férfinak az ügyében, aki kést hajított a lakótársába, amiért az elkapcsolta a tévét. A törvényszék tájékoztatása szerint az életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt elítélt férfi két év börtönt kapott, de ezt két év próbaidőre felfüggesztették.
A férfi 2021 óta együtt lakott szívességi lakáshasználóként az áldozatával egy komlói lakásban. A későbbi áldozata a szobában tévézett, míg a terhelt konyhában vacsorázott ittasan. Az elkövető bement a szobába, és átkapcsolta a tévét, amiért a lakótársa rászól. Ez a vita pár percen belül megismétlődött kettejük között.
Ezt követően a vádlott a konyhában magához vett egy konyhakést, és a szobába visszatérve azt mondta, majd ő megmutatja, ki parancsol itt, és újra elkapcsolta a televíziót. Ekkor a lakótársa hadonászni kezdett a járóbottal a vádlott felé, hogy menjen ki, és hagyja őt békén.
Ekkor a férfi egy méter távolságból az áldozata felé dobta a konyhakést, ami a mellkasán találta el, megsebesítette, majd a földre leesett. Ezt követően a tettes értesítette a mentőket, akik kórházba vitték a sérült férfit, és megműtötték.
Az áldozat 2-3 hét alatt gyógyult meg. A testüreget megnyitó, szúrva-metszett sérülés közvetetten életveszélyes állapotnak minősül, amellyel összefüggésben életveszélyes állapot ténylegesen nem alakult ki. Azonban az idejében megtörtént egészségügyi ellátás hiányában súlyosabb következmény kialakulhatott volna. Az ítélet jogerős.