A postaládákban fészkelő széncinegék védelmére hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) közleményében.
A széncinege a legtermetesebb és a településeken is legelterjedtebb cinegefaj Magyarországon. Hagyományosan harkályodúkban költ és mesterséges odúkban is szívesen fészkel.
Az MME tájékoztatása szerint minden évben érkeznek bejelentések postaládában fészkelő széncinegékről. A megfigyelések alapján a jelenség országosan gyakorinak tekinthető. Az évszakhoz képest enyhe időjárásnak köszönhetően idén már március első felében lehet számítani rá. A postaládákba épült fészkeket a bedobott küldemények veszélyeztetik, ezért is érdemes a megoldási lehetőségekről beszélni – hívja fel a figyelmet az egyesület.
A madarak beköltözése billenőajtóval fedett bedobónyílású levélgyűjtő felszerelésével, ezzel párhuzamosan pedig a környékre kihelyezett mesterséges odúkkal előzhető meg. Amennyiben a cinegék már beköltöztek, a postaláda rendeltetésszerű használatát fel kell függeszteni, mert a bedobott küldemények veszélyeztetik a madarakat. Ilyenkor a kotlás és a fiókanevelés körülbelül egy hónapnyi időtartamára alternatív levélgyűjtő felszerelését, illetve a kézbesítők számára egy tájékoztató kiírás kifüggesztését javasolják.
Érdekesség, hogy nemcsak a postaládákba költözhetnek be a cinegék. Találtak már fészket kerítések és korlátok üreges részeiben, vázában, útterelő-bójában, felfordított virágcserépben, kandeláberben, kéményben, cserépedényben, vascsövekben és utcai cigarettacsikk-gyűjtőben is.
A széncinege fészkelési technikáinak hátterében az áll, hogy a többi cinegefajhoz képest kevésbé ragaszkodik a magasan levő fészeküregekhez. Ez a képessége különösen a mesterséges üregekben bővelkedő civilizációs környezetben jelent előnyt.
A Magyarországon elterjedt, hagyományos postaládatípus a cinegék szemében lapos kialakítású, széles röpnyílású mesterséges odúnak tekinthető. Mivel ezek családi házas környezetben a kerítésen, jól láthatóan helyezkednek el, a cinegék táplálék- vagy fészkelőhely-keresés közben könnyen megtalálják. Ezután alig néhány nap alatt teljes fészket építve be is költöznek – olvasható az MME közleményében.