Itt a tavasz: kerékpártúrán ismerkedhet a kockásliliommal

2025. március 22-én, szombaton a Duna bal partján található Karapancsára, egy kerékpártúrára invitálja a Duna Dráva Nemzeti Park és a Fehér Gólya Múzeum az aktív kikapcsolódás kedvelőit.

A márciusi túra „főszereplője” a kora tavasz egyik ritka virága, az erdő szélén nyíló kockásliliom. A védett kockásliliom mellett a Duna-Dráva Nemzeti Park részét képező Béda-Karapancsa területén előforduló tavaszi virágokat is megcsodálhatják a kerékpártúra résztvevői.

A szépséges kockásliliom (Fritillaria meleagris) egy igazán különleges megjelenésű, védett növényünk, amely március-áprilisban virágzik. Leggyakrabban Dél- és Nyugat-Dunántúl és Magyarország északkeleti tájainak mocsaras, lápos területein találkozhatunk vele. Az egyszikűekre általánosan jellemző módon virága nem különül el csésze és sziromlevelekre, lepellevelei vannak, melyekről a nevét is kapta. Ezek mintázata ugyanis rendszerint sakktáblaszerű, sokszor erős kontraszttal, de előfordulnak halványabb vagy akár egyszínű példányok is.

Program időpontja: 2025. március 22., szombat, 10 óra.

Utazás: egyénileg, saját kerékpárral. Felhívjuk a Mohács felől érkezők figyelmét arra, hogy a kompjárat 9.30-kor indul. A részvételi díj nem tartalmazza a révátkelés díját.

A program időtartama: 2-3 óra

A részvételi díj fizetése készpénzzel, a helyszínen történik. A kerékpártúra programját a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Természetvédelmi Őrszolgálatának tagja vezeti majd.

FIGYELEM! Fontos, hogy a résztvevők az időjárásnak megfelelő túrafelszerelést válasszanak a túrára!

További információk: https://www.ddnp.hu/?fbclid=IwY2xjawIqhclleHRuA2FlbQIxMAABHcaH0a6IIKvR3bhSnPMRVwpSopD7Cvx3KQEFgSoLG_LP7SKSLTD2LfAZ2Q_aem_yKbcSX_JzCiENUGO0VC0eg