Pécs továbbra is a leglátogatottabb úticélok között van az országban

A főváros mellett Eger, Szeged és Pécs vonzotta a legtöbb vendéget télen. A magyar utazók többsége az idén is rövid téli kiruccanásokat tett: az 1-2 éjszakás foglalások jellemezték a szezont a Szallas.hu adatai alapján.

Az MTI-nek küldött elemzés szerint a belföldi utazásokhoz sokan használták a SZÉP-kártyát. Tavaly decemberben az online fizetések összértékének csaknem harmadát, januárban és februárban pedig 26 százalékát fizették vele.

A portál foglalási adatai alapján a legtöbb utazó az észak-alföldi és a budapest-közép-dunavidéki régiókat választotta, tízből négy belföldi szállásfoglalás ezek valamelyikébe szólt. Az északi régióban Eger mellett Debrecen, Hajdúszoboszló és Nyíregyháza, míg a főváros térségében toronymagasan Budapest volt a legnépszerűbb. Utóbbit a régióban Visegrád és Esztergom követte.

A régiók rangsorában a harmadik helyen a Balaton végzett, ráadásul a Szallas.hu foglalásaiból idén nagyobb arányban részesült, mint tavaly. A tó környékén Hévíz, Siófok és Zalakaros volt a magyar vendégek kedvence a téli szezonban.

A foglalások háromnegyede nem haladta meg a 100 ezer forintot, további 17 százaléka 100-200 ezer forint közötti összeget tett ki, míg a 300 ezer forint feletti foglalások aránya közel 7 százalék volt.

A szállástípusok közül az idei szezonban is a hotelek voltak a legkeresettebbek a tájékoztatás szerint, a foglalások 41 százalékával. Apartmant minden negyedik foglalásnál választottak, míg a vendégházak és panziók 16, illetve 13 százalékban részesültek a foglalásokból.

A szállásfoglaló portálon keresztül a magyar vendégek 41,1 milliárd forint értékben foglaltak magyarországi szálláshelyekre 2024-ben. A szallas.hu domainen keresztül összesen több mint 4,3 millió sikeres szállásfoglalás történt ezidáig. A Szallas Group márkanév alatt 13 terméket működtetnek 5 országban, 6 irodában.