Elutasították a fellebbezést, és helybenhagyták az elsőfokú döntést Kenderesi Tamás doppingügyében – tudatta a Nemzeti Sporttal a sportoló ügyvédje csütörtökön a nemzetközi Sportdöntőbíróság döntését.
„A játszmának talán vége, de a mérkőzésnek még nincs” – így reagált Kenderresi Tamás védője a Sportbíróság döntésére.
Kenderesi Tamás doppingvétség miatt első fokon kiszabott négyéves eltiltása jogerőre emelkedett, miután a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elutasította az olimpiai bronzérmes úszó korábbi fellebbezését.
„A játszmának talán vége, de a mérkőzésnek még nincs, mert ügyfelem, Kenderesi Tamás nem követett el doppingvétséget, vagyis ártatlan” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a sportoló jogi képviselője.
Hozzátette: kézhez kapta a CAS 61 oldalas ítéletét, de még nem volt ideje elég alaposan áttanulmányozni a határozatot, és a hivatalos fordítás is még további időt vesz igénybe.
„Arcpirító döntés született, a CAS helybenhagyta a MACS első fokú és ügyfelemet elmarasztaló, őt négyéves eltiltással sújtó döntését, és elutasította a fellebbezésünket. Ezzel most jogerős a döntés
” – nyilatkozott a lapnak Hergenrőder Tamás, Kenderesi ügyvédje.
Kenderesi még 2022 októberében kapott értesítést arról, hogy atipikusnak minősített biológiai útlevele alapján doppingeljárás alá vonták.
A későbbiekben aztán, a sportoló indoklása ellenére azonnal el is tiltották a versenyzéstől, és már több mint másfél éve a nemzetközi Sportdöntőbíróság állásfoglalására várnak az ügyében.
Kenderesi Tamás a tárgyalásával kapcsolatban elmondta, hogy korábban felajánlották neki, hogy amennyiben elismeri a doppingvádat, kisebb büntetést fog kap. Erre azonban nem volt hajlandó, mert folyamatosan azt is hangsúlyozta, hogy: „nem csinált semmit”.
Kenderesi Tamás 2014-ben ifjúsági olimpiai bajnok volt, majd 2016-ban Rio de Janeiróban 200 méter pillangón bronzérmet szerzett.
A fiatal úszó megjegyezte, hogy a családja és ő maga is szinte belerokkant a történtekbe, anyagilag eddig nagyjából mintegy 20-25 millió forintot emésztett fel az ügy.
Kenderesi Tamás egészen eddig azt gondolta, hogy az ügyében felmentő ítélet születik.