Hetvenhat éves korában pénteken elhunyt Fecske Csaba, József Attila-díjas költő, publicista, meseíró – tudatta a Magyar Írószövetség szombaton az MTI-vel.
Fecske Csaba 1948. március 10-én született a Borsod vármegyei Szögligeten, és 1962-ben költözött Miskolcra.
Huszonnégy évig dolgozott a Kohászati Gyárépítő Vállalatnál különböző beosztásokban, eredeti foglalkozása öntőipari technikus – olvasható a közleményben.
Fecske Csaba költőként 1968 óta publikált rendszeresen, első verseskötete Arcok holdudvara címmel még 1978-ban jelent meg, de már az 1980-as évektől hangsúlyos szerepet kaptak életművében a gyermekversek, mesék is.
Fecske Csaba hosszú évekig volt az Észak-Magyarország jegyzetírója, szerkesztette az Új Észak gyermekrovatát. Szerkesztője volt az Új Holnap irodalmi folyóiratnak, vezetője az Új Holnap Stúdiónak, amely pályakezdő irodalmárokkal foglalkozott.
Fecske Csaba alkotói munkásságát az elmúlt évek során számos díjjal ismerték el: Nívódíj Miskolc (1976), Szabó Lőrinc irodalmi díj (1989, 1994), Alkotói díj (2003), Pro Literatura díj (2006), József Attila-díj (2008), Pro Urbe Miskolc (2019), Utassy József-díj (2021), Illyés Gyula-díj (2023). Szülőfaluja 2015-ben díszpolgárrá avatta. Irodalmi munkássága elismeréseként 2019-ben Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült.
Fecske Csaba költő utolsó verseskötete 2024-ben jelent meg Őszi napozás címmel a Magyar Napló Kiadó gondozásában.
Forrás: mti.hu