Pénzt kérnek a diákoktól, hogy szekrénybe tegyék a mobilokat

Napjainkban a diákoknak már kötelező leadni a suliba bevitt mobiljukat egy kormányrendelet értelmében. Ezt még több helyen meg is tetézték az iskolák, mert a Népszava információi szerint egyes helyeken még bérleti díjat és kauciót is szednek a diákoktól azért, hogy használják az iskoláknak adott szekrényeket, amelyekben nap közben tárolják a begyűjtött telefonokat, a Népszava szerint.

A laikus számára nem mindennapi esetre a nyíregyházi Zay Anna Technikum és Kollégium egyik végzős diákja hívta fel a figyelmet: náluk ugyanis az iskolában kötelező, egy havi ötezer forintos letéti díj megfizetése a tanulóknak azért, hogy egy kulccsal is zárható szekrényekben tárolhassák mobiltelefonjaikat, amiket egy tavaly bevezetett kormányrendelet miatt már nem tarthatnak maguknál a tanítási órák ideje alatt – írta a Népszava.

Azonban, miután a lap érdeklődött a megnevezett fenntartónál, az intézkedést visszavonták, a pénzeket pedig visszaadták a diákoknak.

A „szekrénypénz” szedése azonban úgy tűnik, hogy nem egyedi eset, időközben ugyanis kiderült, hogy vannak olyan iskolák, ahol ugyan ez a „szekrénypénz” háromezer forint. Ezekben az iskolákban például minden hónapban kaucióként háromezer forint bérleti díjat kell fizetni a szekrények használatáért a Népszava szerint.

A kormányrendelet után viszont a mobiltelefonok zárására szolgáló szekrények beszerzése egyes tankerületeknél olyan fontos volt, hogy az iskolák kérés nélkül is kaptak, noha más alapvetőbb eszközök beszerzésére irányuló kéréseiket évek óta pénzhiányra hivatkozva utasítják el a 24.hu információi szerint

Fotónk illusztrávió!