Több mint 30 ezer kutyát és macskát ivartalanítottak 2021 óta az állatvédelem jegyében

Több mint 30 ezer kutyát és macskát ivartalanítottak 2021 óta az állatvédelemért felelős kormánybiztos és a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány támogatásából. Ezt közölte az alapítvány kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint a hazai állatvédelemben kiemelt fontosságú az ivartalanítás, hiszen ezzel megelőzhető a nem kívánt szaporulat, vagyis a kóbor állatok számának növekedése.

Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos 2021 óta dolgozik az országos ivartalanítási programok bővítésén és fejlesztésén. 2023-tól a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány is aktívan részt vesz ezekben, szoros együttműködésben a kormánybiztosi titkársággal.

Mindennek eredményeként az elmúlt négy évben több mint 900 millió forint felhasználásával meghaladta az ivartalanított kutyák és macskák száma a 30 ezret.

A kormánybiztos kezdeményezéseinek köszönhetően idén újabb országos ivartalanítási programok valósulhatnak meg. A tervek szerint még több forrás áll majd rendelkezésre az állatvédő szervezetek számára és ivartalanításra is.