Több mint ezer szál kubai szivart találtak egy Havannáról Budapestre érkező férfi poggyászában. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) repülőtéri igazgatóságának feljelentése alapján a nyomozók költségvetési csalás bűncselekmény elkövetése miatt indítottak eljárást a budapesti férfi ellen.
A NAV özleménye szerint a felderítő munka során egy fővárosi ingatlanban egy szivardepóra leltek. Nagyságrendileg 2500 szál zárjegy nélküli kubai szivart tartottak egy lakóház speciális helyiségében. A nyomozók nagy mennyiségű készpénzt és befektetési aranyat is lefoglaltak.
Az akció során csaknem 120 millió forint összegű értéket biztosítottak az okozott vagyoni hátrány megtérítéseként.
„A szivarokat illegálisan Magyarországra szállító férfi érdekeltségi köréhez köthető, azonban nem a férfi felügyelete alatt álló gépkocsiban éles vadászfegyvereket és lőszereket is találtak a nyomozók” – írták. A fegyverek és a lőszerek a férfi tulajdonában voltak, de azok tartására engedéllyel nem rendelkezett.
A férfit, akit több mint 20 millió forint vámigazgatási bírsággal sújtottak, a budapesti nyomozók a közelmúltban gyanúsítottként hallgatták ki, amely során beismerő vallomást tett.