Borzalmas tragédia: gyorshajtó miatt kellett meghalnia egy várandós kismamának és az édesanyjának

Vádat emeltek egy gyorshajtó autós ellen, aki a szabálytalanul elé kanyarodó gépkocsival ütközve két nő halálát okozta Nagykanizsán – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője az MTI-t.

A szörnyű családi tragédiával végződő közlekedési balesetben egy 5 éves kisfiú egyszerre veszítette el nagymamáját és édesanyját, és a születendő kistestvérét. A fiatalabb nő ugyanis várandós volt. 

Jánky Judit közleménye szerint 2023 júniusában a 25 éves férfi a 7-es főúton, Nagykanizsa határában a megengedett 60 helyett 95-99 kilométeres sebességgel haladt, amikor egy kereszteződéshez érve az elsőbbségadás kötelező jelzőtábla ellenére kihajtott elé egy másik autó.

A veszélyhelyzetre a férfi, fékezéssel és balra kormányzással reagált, de a megengedett sebesség jelentős túllépése miatt nem tudta már elkerülni az ütközést, így nekicsapódott a másik járműnek.

Az elé kanyarodó gépkocsit egy nő vezette, az autóban édesanyja és négyéves fia ült. A balesetben a nagymama a helyszínen meghalt, az anya a kórházban vesztette életét, a négyéves gyermek túlélte az ütközést.

A Zalaegerszegi Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat a férfi ellen.

A közlekedési baleset helyszínén készült videót a Zala Vármegyei Főügyészség oldalán tekinthetik meg!

Fotónk illusztráció!

Forrás: mti.hu