Ételt, ruhát és telefont is próbált lopni egy 18 éves nő Pécsett – videóval

A Pécsi Járási Ügyészség vádirata szerint a 18 éves nő 2024 augusztusában egy pécsi bevásárlóközpont különböző üzleteiben lopott – írja a Pécsma.

Az tolvaj az egyik üzletben cipőkről tépte ki az áruvédelmi etikettet, majd a cipőket táskájába rejtve távozott az üzletből. Egy ruhával ismételte meg ezt egy hét múlva ugyanebben az üzletben, ám akkor azt a biztonsági őrök vissza tudták venni tőle – írta az ügyészség közleményében.

Egy műszaki cikkeket forgalmazó áruházban a vádlott megnézte a kiállított mobiltelefonokat, amikor megszólalt a telefonokon levő riasztó. Az egyik dolgozó kikapcsolta a riasztót, ekkor a vádlott ismét odalépett a telefonokhoz, az egyikről leszedte a biztonsági zsinórt, majd a mobiltelefont a kezében tartva elhagyta az üzletet. A telefont később lefoglalták tőle a rendőrök, így megtérült a lopással okozott közel 80.000 forint kár.

Nem járt sikerrel a vádlott abban az áruházban sem, ahonnan 2024. szeptember végén élelmiszereket és ruhaneműket akart ellopni.

Az ügyészség lopás bűntettével és háromrendbeli lopás vétségével vádolja a büntetett előéletű nőt és vele szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozza – áll a közleményben.