Három gyermeket szült már az a 13 éves kislány, akinek kettő kisgyermeke nevelőszülőkhöz került. A még maga is gyermekkorban lévő édesanya két gyermekének az apja a saját nevelőapja, míg a harmadik gyermekének az apja pedig a saját nagybátyja volt.
A még mindig kiskorú édesanya egyik gyermeke Nyíregyházán halt meg. Ő volt az a 2 éves kisfiú, akinek a holttestét nevelőanyja egy csomagtartóba rejtette. A két éves kis Sanyika egy csontdarabtól fulladt meg.
A szerencsétlen sorsú fiatal lány anyja is tudta, hogy mit művelnek a lányával a rokonai. Sőt, tanácsokat is adott neki, hogyan tudja elkerülni a további terhességeket.
A bahir.hu is hírt adott a szörnyű tragédiáról, hogy 2023. április 15-én 5 óra 50 perckor érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy egy 2 éves gyermek életét vesztette, az eset körülményeit a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárás keretein belül vizsgálta.
Az autóval, amely a kisgyermek holttestét rejtette a gyermek nevelőszülei parkolták le a nyíregyházi rendőrség előtt, a halott gyermek mellett egyéves húga is az autóban tartózkodott.
Az alig két éves kis Sanyika, a legfrissebb információk alapján megfulladt a vacsorától. A gyerek ugyanis úgy halt meg, hogy egyik este vacsora közben félrenyelt és megfulladt.
Mivel a fuldokló kisgyermek nevelőanyja semmilyen segítséget nem nyújtott, nem hívott sem orvost, sem mentőt, pedig az megmenthette volna a két éves kisgyermek életét.
A nő ezután pánikba esett és az életjeleket nem mutató gyerek holttestét az autója csomagtartójába tette, és a kisfiút mellé téve az egyéves testvérét is a hátsó ülésre, a két kicsivel több, mint két napon át autózott Nyíregyházán és környékén. A nevelőanya még a rokonaihoz is elment, de senkinek egy szót sem szólt sem a gyerek haláláról, sem arról, hogy a kicsi gyermek holtteste az autó csomagtartójában van.