Koncz Zsuzsa, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar énekesnő, előadóművész, 1946. március 7-én született Pélyen.
Koncz Zsuzsát, 1962-ben, az első Ki mit tud?-on – a tévés tehetségkutató műsorok ősén – ismerte meg egy csapásra az ország. 1963-tól az Omega, az Illés, majd a Metró zenekarokkal énekelt, első átütő lemezsikere a Rohan az idő című dal volt 1966-ban. Ezután felvételeit az Illés zenekarral, majd a Fonográffal készítette, ezeken – és azóta minden lemezén – meghatározó alkotótársa Bródy János. Negyven album – többségük arany vagy platinalemez – hazai és külföldi fesztiválsikerek, koncertek, emlékezetes tévéműsorok és rangos kitüntetések jelzik pályafutását.
Koncz Zsuzsa a több mint hatvanéves pályafutása során a magyar könnyűzene egyik meghatározó egyénisége lett. Nevét, elismertségét, a slágerei mellett elsősorban verslemezei és politikai tartalmú (és a rendszerváltás előtt esetenként betiltott, mint például a: Ha én rózsa volnék) dalai tették közismertté, amit nagyban elősegített választékos és tisztán érthető előadásmódja.
Eddig 98 magyarországi, és 24 külföldi önálló lemeze jelent meg, ebből 40 – olykor többször, több változatban is kiadott – album. Az Erkel Színháziban és Budapest sportcsarnokban megtartott koncertjeiről (és videóiból) fél tucat DVD készült. Diszkográfiája szerint több mint négyszázötven hazai és külföldi hanghordozó őrzi dalait.
Koncz Zsuzsa egész életében diszkréten őrizte magánéletének titkait, eseményeit, amelyről annyi azért tudható, hogy férje Boldizsár Miklós drámaíró, dramaturg volt, apósa Boldizsár Iván Kossuth-díjas író, újságíró, politikus, volt országgyűlési képviselő. Testvére Koncz András festőművész.
Koncz Zsuzsa díjai, elismerései:
Liszt Ferenc-díj (1977)
Érdemes művész (1989)
Kazinczy-díj (1992)
A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (1995)
Huszka Jenő-díj (1998)
Emerton-díj (1999)
Hungaroton-életműdíj, Arany Zsiráf-életműdíj (2000)
Maecenas-díj (2001)
A Francia Becsületrend Lovagja kitüntetés (2001)
A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (2006)
Kossuth-díj (2008)
Prima Primissima (2008)
Radnóti Miklós antirasszista díj (2015)
Gundel művészeti díj (2015)
Budapest XIII. kerület díszpolgára (2016)
Budapest díszpolgára (2020)
Hazám-díj (2022)
Európai Hazafi Díj (2024)
Forrás: wikipedia.org, konczzsuzsa.hu