Két besurranót is elfogott a pécsi börtönőr

Zsupkó Zsolt bv. főtörzsőrmester, a Baranya Vármegyei Büntetés-végrehajtás körletfelügyelője segítségével a Siklósi Rendőrkapitányság két besurranó tolvajt fogott el februárban.

A főtörzsőrmester 2025. február 24-én a szabadnapját töltötte párjával együtt Mattyon, az otthonukban, amikor a velük szembe lakó szomszédjuk elkeseredve hívta fel őket telefonon, hogy a közelmúltban elhunyt édesanyja bekamerázott háza körül gyanús alakok járkálnak.

Az említett ingatlan Zsupkó Zsolt főtörzsőrmester házától mindössze pár házzal arrébb található, ezért Zsolt gondolkodás nélkül kisietett az utcára, hogy utána nézzen a gyanús alakok mozgásának. 

Már az is azonnal szembetűnt a főtörzsőrmesternek, hogy a ház előtt egy ismeretlen szürke autó állt, a zárt kapun túl az udvarból pedig gyanús zajok szűrődtek ki.

A szabadnapos főtörzsőrmester az eset közben telefonon tartotta a kapcsolatot az aggódó hívóval, aki elmondta, hogy az ismeretlen behatolók letakarták a kamerákat, de egyértelműen látszódott előtte az elkövető, akit a telefonáló fel is ismert az utcából. 

Ahogy Zsupkó Zsolt próbált bejutni az udvarra, észlelte, hogy az egyik besurranó sietve elhajtott az autóval. A rendszámot megjegyezte, és a körletfelügyelő rögtön értesítette is a rendőrséget, akik pedig a pontos bejelentésnek köszönhetően pár percen belül a helyszínre érkeztek. 

Zsupkó Zsolt, a Baranya Vármegyei Büntetés-végrehajtás főtörzsőrmestere ez alatt az idő alatt feltartotta a másik tolvajt. Így végül is a főtörzsőrmester segítségével végül mindkét tolvaj kézre került.

Forrás: sajtóközlemény