A takarítás 2025-ben már nem női feladat, hanem közös felelősség

A magyar felnőttkorú lakosság 59 százaléka szerint a takarítás a nők és férfiak közös feladata.

A magyar felnőttkorú lakosság 59 százaléka szerint a takarítás a nők és férfiak közös feladata. Míg a válaszolók harmada szerint inkább nők dolga. Ez utóbbi elvárás azonban nem feltétlenül a férfiaktól származik, mivel a nők mintegy 10 százalékkal magasabb arányban nevezték saját feladatuknak a takarítást. A Kärcher vizsgálatából kiderült az is, hogy a magyarok 2 százaléka soha nem takarít.

A felmérés alapján a korcsoportok között nincs különösebb eltérés az elvárásokat illetően. Az életkor előrehaladtával csupán pár százalékkal nagyobb arányban nevezik női feladatnak a takarítást. A községben élők körében tartja magát leginkább a tradicionális szerepfelosztású vélekedés. Itt jóval nagyobb arányban nevezték női feladatnak a takarítást a fővárosban élőkhöz képest.

A megkérdezettek több mint fele hetente többször is takarít az otthonában. A nők között pedig jóval többen vannak napi takarítók (27 százalék), mint a férfiak esetében (7 százalék). A felmérés szerint ugyanakkor a kerttel rendelkező háztartásokban a férfiak aktívabbak a ház körüli takarítási feladatokban, mint a nők.

A válaszadók harmadának nincs kedvenc házimunkája. Vannak, akik kifejezetten élveznek egy-egy feladatot, ha megfelelő eszköz segíti őket ebben és ezáltal az eredmény még látványosabb lesz. Azok közül, akik választottak kedvenc tevékenységet, a nők leginkább a mosás és mosogatás mellett tették le a voksukat. Míg a férfiak füvet és sövényt nyírnak szívesen, vagy magasnyomású mosóval takarítanak. Az életkor előrehaladtával az emberek kissé szívesebben dolgoznak a kertben, mint az otthonukban.

A magyarok mindössze 9 százaléka gondolja úgy, hogy már nincs különbség az otthoni munkát illetően a nemek között

A magyarok mindössze 9 százaléka gondolja úgy, hogy már nincs különbség az otthoni takarítás illetően a nemek között. A válaszadók relatív többsége (41 százalék) szerint az, hogy sok háztartásban még mindig a nők takarítanak. Nagyobb részt azért van, mert a férfiak más jellegű javítási, karbantartási munkákat végeznek. A válaszadók közel 40 százaléka vélekedik úgy, hogy az egyenlőtlenség oka, hogy a társadalmi elvárások még mindig a nőkre helyezik ezt a terhet. Ezt a nők jelentősen nagyobb arányban érzik így (46 százalék), mint a férfiak (32 százalék). A férfiak közel fele inkább azzal magyarázza a jelenséget, hogy ők a kertben és a ház körül dolgoznak.

A kutatást a Kärcher megbízásából az Opinio Institute Kft. végezte februárban 1051 fő megkérdezésével. Az eredmények reprezentatívak az ország 18-69 év közötti lakosságára nem, korcsoport, iskolai végzettség, településtípus és régiós összevetésben.

forrás: mti