Látni kell a friss Európa Bajnok futó, Molnár Attila győztes nyilatkozatát

Molnár Attila fantasztikus futással, 45.25 másodperces eredménnyel megnyerte a férfi 400 métert szombaton az apeldoorni fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságon. Ezzel a sportág 17. magyar aranyát nyerte tető alatti Eb-n.

A fináléban a lengyel Maksymilian Szwed tűnt az első számú kihívójának, ez a versenyen is bebizonyosodott. Molnár a legszélső, hatos pályáról rajtolt, míg a lengyel az ötöst kapta, így a start után az első körben végig látta maga előtt a magyar futót.

Molnár egyik legfontosabb célja volt, hogy első helyen álljon az első 200 méter végén. Ennek megfelelően óriási tempóban futotta meg az első két kanyart és a célegyenesben ellentmondást nem tűrően, egyértelmű előnnyel vágott be az egyes pályára. Onnan egészen az utolsó kanyarig magabiztosan vezette a mezőnyt, a célegyenesre fordulva viszont láthatóan besavasodott. A lengyel sprinter pedig méterről méterre közelített, de megelőzni nem tudta.

Molnár Attila a magyar küldöttség első érmét szerezte Apeldoornban, egyúttal pályafutása első felnőtt medálját nyerte felnőtt világversenyen. Ez a magyar atlétika 60. dobogós helye és 17. aranyérme fedettpályás Európa-bajnokságokon.

A futam után az újdonsült Európa Bajnok rendkívül őszinte és megható pillanatokkal teli nyilatkozatot adott az M4 Sportnak:

A nyilatkozat a humort sem nélkülözte, Molnár ugyanis Szoboszlai Dominikot is szóba hozta, mint akivel nehéz lesz versenyezni az Év Sportolója díjért.

Fotó: MTI/Illyés Tibor