Kiadós csapadék várható a héten, lesz ahol a havi mennyiség is leesik

Ezen a héten az ország jelentős részén a márciusi havi átlagos mennyiségű, vagy azt kissé meghaladó csapadékra kell számítani. A szerdai relatív nyugalmat követően csütörtöktől több hullámban érkezik majd az eső, és még nemzeti ünnepünkre is jutni fog belőle. Emellett a hétvégére a hőmérséklet is visszaesik. – írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán kedden.

Az időjárás előrejelző oldal tájékoztatása szerint már kedden megérkezett az ország keleti felére is a csapadék, de a hét további részében is mozgalmas, esős időjárásra kell felkészülnünk.

Alapvetően továbbra is déli, délnyugati áramlással érkezik a változó nedvességtartalmú levegő a Kárpát-medence fölé, a keddit követően elsősorban csütörtökön a nap első felében, majd pénteken és szombaton reggel, délelőtt várható nagyobb mennyiséget adó csapadékzónák érkezése, de a köztes időszakok sem lesznek teljesen csapadékmentesek.

Az előrejelzés szerint szerdától további jellemzően 15-35 milliméter csapadék érkezhet a hét legvégéig, de kisebb körzetekben 40 milliméternél is több eshet.

A Meteo Mecsek előrejelzése szerint: Szerdán hajnalban erősen felhős lesz az ég Baranya vármegye területének nagyobb részén, a minimumok +4 és +6 fok között alakulhatnak. A déli szél megélénkül. Délelőtt csökken a felhőzet, marad az élénk légmozgás, csapadék nem várható.
Délután újból megnövekszik a felhőzet, elszórt jelleggel záporok alakulhatnak ki térségünkben, azaz nem mindenhol fog esni. A hőmérséklet maximuma 19 és 21 fok között alakulhat. A déli szél élénk lesz. Este újabb csapadéktömbök érik el a térséget, záporok és zivatarok egyaránt kialakulhatnak, de számottevő csapadék nem várható. A déli szél veszít erejéből, a minimumok 10 fok közelében alakulnak. – olvasható a Baranya vármegye időjárásáról naprakész információkkal szolgáló Facebook oldalon.

Forrás: meteomecsek.hu, mti.hu, met.hu