Továbbra is veretlen itthon a Pécs

Az NKA Universitas Pécs hazai pályán 70-60-ra nyert a TFSE-MTK ellen a női kosárlabda NB I alapszakaszának szerdai mérkőzésén.

A baranyaiaknál a svéd Alexa Held húsz, a cseh Julia Reisingerová 17 pontot dobott.

A pécsiek legutóbb az előző idényben, 2024. március 30-án veszítettek bajnoki meccset házigazdaként.

Eredmény:

NKA Universitas Pécs – TFSE-MTK 70-60 (21-15, 22-15, 17-15, 10-15)

Folytatás vasárnap 18 órától szintén hazai pályán a Vasas Akadémia ellen. Az alapszakasz utolsó fordulója jön. Eldől, ki lesz a Pécs riválisa a rájátszás első körében. 

Alexa Held: Erősen fizikális meccs volt ez, olyan, amilyenhez hasonlókra számíthatunk a szezon hátralévő találkozóin. Keményen küzdöttünk a pályán, és ez győzelmet eredményezett.

Zseljko Djokics: Az elmúlt három meccsünkön domináltunk, sok pontot és könnyű kosarakat szereztünk, most viszont egy kemény ellenféllel találtuk szembe magunkat. Ennek ellenére kontrollálni tudtuk a játékot, minden negyedben tizenöt ponton tartottuk őket, amit fő feladatunkként jelöltünk meg. Elfáradtunk, mi is rövidebb rotációval játszottunk a szokásosnál, különösen külső posztokon, de aki pályára lépett, beletette a maximumot.

A tabella:

1. Sopron Basket 21 18 3 1797-1223 39 pont

2. Serco UNI Győr 21 18 3 1895-1328 39

3. DVTK HunTherm 21 17 4 1695-1150 38

4. NKA Universitas Pécs 21 17 4 1766-1362 38

5. TARR KSC Szekszárd 21 14 7 1739-1537 35

6. TFSE-MTK 21 13 8 1516-1357 34

7. Vasas Akadémia 21 10 11 1381-1483 31

8. Dávid Kornél KA 21 6 15 1444-1766 27

9. VBW CEKK Cegléd 21 6 15 1213-1664 27

10. E.ON ELTE BEAC 21 5 16 1368-1640 26

11. Szigetszentmiklós 21 2 19 1264-1819 23

12. Darazsak Sportakadémia 21 – 21 1128-1877 21

Forrás: mti.hu, nkapecswomen.hu